A dzogcsen ismerete olyan
mint a legmagasabb csúcson állni:
egyetlen hegy sem marad rejtve,
és aki e legmagasabb ponton találja magát,
azt senki és semmi nem kötheti meg.
– részlet egy dzogcsen upadésa tantrából
A bön hagyományban a legmagasabb tanítás a Dzogchen – vagy Nagy Beteljesülés. A Dzogchen azt tanítja, hogy az egyén és az összes jelenség alapja az üresség (tong pá nyid) és világosság (od szal) elválaszthatatlansága.
Az üresség minden létező lényege. Ez azt jelenti, hogy a dolgok és a lények csupán átmeneti minőségek. Okoktól függően jönnek létre, és az okok és feltételek megszűnésével a meglévő önazonosság megszűnik. Új feltételek jelennek meg és a dolog vagy lény identitása ettől megváltozik. Ebből látható, hogy a létezők konvencionális éretlemeben ugyan léteznek, megtapogathatjuk őket, és fogalmainkkal nevet adhatunk nekik, azonban nincs mindentől független lényegi önazonosságuk. Csak más jelenségekkel kapcsolatban, azokkal való viszonyaikban léteznek.
A fát elégetjük, tűz lsz belőle, majd hamu. Nyoma suncs többé a fának. Hová lett a fa?
Saját énérzetünk is feltételes, a külső körülmények megváltozásával együtt változik. Semmi sem abszolút vagy véglegesen maradandó benne.
Ezért mondjuk, hogy az üresség minden létező lényege.
Ugyan akkor tudatunkban végtelenül felmerülő jelenségek áradata folyamatos, megszakítatlan. A Tapasztalási folymatban a felmerülő jelenségekkel együtt ott van egy tudatos jelenlét, a tudatosság világossága, amely nélkül ezeket a jelenségeket nem lennénk képesek tapasztalni. Így mondhatjuk, hogy az összes jelenség egyfelől üresség, másfelől világosság. Erről szól az alábbi idézet:
Ha gondolat ébred, maradj jelen abban az állapotban,
Ha nem kél gondolat, maradj jelen abban az állapotban,
A jelenlét ugyanaz mindegyik állapotban.
− Garab Dordzse
A dzogcsen tanítás megértésében segítségünkre lehet az, ha megvizsgáljuk, milyen viszonyban áll a dzogcsen a buddhizmuson belül a különböző spirituális ösvényekkel, melyek mind egyformán értékes, különböző képességű embereknek szóló tanítások. E szellemi ösvények célja megoldást találni azokra a problémákra, amelyek akkor jelentkeznek, amikor az egyén a dualitás terébe lép, kifejlesztve egy hamis ’szubjektív ént’ vagy egot, ami a világot önmagától különállóként tapasztalja, külsőként és objektívként, és amely folyamatosan manipulálni próbálja azt a világot biztonsága vagy elégedettsége érdekében. Igazából sosem lehet ily módon elégedettséget, biztonságot elérni, mivel a szenvedés és elégedetlenség oka nem más, mint az az alapvető érzés, hogy valami nem teljes, valami hiányzik. Ez a dualizmus állapotának szükségszerű következménye. Továbbá mindaz a látszólag külső jelenség, amire elégedettségünket és biztonságunkat alapozni szeretnénk, mulandó.